Beszámoló az éjszakáról

És megkapták. Ébredéseimet éjfélre, fél háromra, negyed ötre és háromnegyed hatra időzítettem a magam zseniális módján; háromnegyed hétkor pedig már közöltem, hogy: "Reggeliiiiii, reggeliiiiii, reggeliiiii!" Hajnalban elértem, hogy az önjelölt kutyamamám legörbülő szájjal könyörögjön nekem, érintsem a hasamat a padlóhoz, nyújtsam ki a lábaimat, hunyjam le a szememet, és egyébként meg maradjak már csöndben. Alig bírtam ki röhögés nélkül :P Édes volt, majd én is mondok neki ilyeneket, amikor hajnalban hazajön egy buliból.

Pedig nincs szó másról, mint hogy aludni egyedül szeretek, ha viszont ébren vagyok, azt tessék észrevenni. Nem csak a kutyamamának meg a gazdinak, de a másik két gyereknek, a szomszédnak, a lakóparknak, sőt az egész kerületnek is! Lévén a teraszra egyedül még nem mehetek ki, elég hangosan kell műsírnom a konyhában, hogy mindenki tudja: Phoebe játszani akar! Tizenöt percet, mert utána úgyis alszom vagy másfél órát.

A papagájok reggel próbáltak beleszólni a jól ütemezett kis ébresztőimbe. Alkalomadtán rendbe szedem a tollazatukat, az biztos. Már fenem a fogaimat, leggyakrabban a fonott széken. Hopp, egy újabb bútordarab, ami lassan tutira ki fog költözni féltve őrzött területemről. Haha. De addig is kipihenem ezt az éjszakát. Készülök a következőre ;)

Amikor alszom, akkor is félelmetes vagyok: